Ha a jelenlegi folyamatok folytatódnak, akkor még több, pályázatok által meghatározta átgondolatlan, koncepciótlan beruházás fog épülni. Pályázni, pénzt bevonni viszont kényszerré válik, mert valamiből fedezni kell a már meglévő létesítmények fenntartását. A fenntartási költségek, a hasznosítás költségei nem a mostani ciklus, hanem a következő ciklusok problémái lesznek. A mottó az lesz: „Használjuk ki a mostani EU-s pályázati dömpinget, azután pedig utánunk az özönvíz.” Az eddigi települési csődök éppen ezeknél a látszólag jól menő és épülő-szépülő településeknél következtek be, mint Szigetvár, Neszmély.
Miközben a város vezetése egyszerre mindent építeni akar, a fürdőre és gyógyvizünk hasznosítására nincs semmilyen konkrét elképzelés. Azon kívül, hogy vonjunk be külső befektetőt, sőt adjuk el, mert „erre a városnak nem lesz soha pénze”.
A képviselőtestületi üléseken folytatódik az a tendencia, hogy millárdos kérdésekről rövid tárgyalás után döntenek, miközben ehhez képest messze aránytalanul több idő telik el kátyúk bejelentésével, eldugult csatornákkal és egyebekkel.
A lakosságot és a civileket az igazán fontos döntések, koncepciók előkészítésébe továbbra sem fogják bevonni. Érdemi bovonás helyett tájékoztatás lesz arról, hogy pályázatot nyertünk és ez meg ez fog épülni. Passzív elszenvedői leszünk mind a jó döntéseknek, mind a számunkra károsaknak, amely ellen nem is tudjuk, hova fordulhatunk.
Egyre kevesebb fog jutni támogatásokra, a bajba jutottak megsegítésére, közgyógyellátásra. Lehet, hogy az önkormányzati alapfeladatok is veszélybe kerülnek. A költségvetési lyukak betömésére a maradék önkormányzati vagyon eladása is szóba kerülhet.
A nagy gigaberuházások mellett teljesen eltörpül majd maradék épített és természeti örökségeink védelme (hacsak nem lehet azokra is pályázni). Kár. Mert a fürdőhöz megfelelő környezet is kell. Mert a külföldiek nem az új beruházásainkra jönnek – ilyen van náluk sokkal különb -, hanem a tornácos házakhoz meg az emberi közösséghez.
